Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
Csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytat eljárást a Kisvárdai Rendőrkapitányság egy 16 és egy 17 éves fiú, T. Gyula 18 éves, T. László 21 éves kisvárdai lakosok, illetve B. Mihály 36 éves, M. Viktor 45 éves, H. József 18 éves, K, Dezső 33 éves és K. Róbert 27 éves papi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két társág tagjai 2014. augusztus 20-án hajnalban egy Pap község sportpályáján tartott rendezvényen szólalkoztak össze, össze, majd kölcsönösen bántalmazták egymást. A verekedésben részt vevők az elsődleges adatok szerint könnyű sérüléseket szenvedtek, előállításukat követően a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Elloptak egy kerítéshez lakatolt kerékpárt Nyírpazony külterületén 2014. augusztus 20-án napközben. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság adatgyűjtést végző járőrei rövidesen elfogták a feltételezett elkövetőt, az eltulajdonított kerékpárt egy közeli bódéban elrejtve találták meg (lenti kép). N. János Miklós 53 éves nyírbogdányi lakos ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával a Nyíregyházi Rendőrkapitányság folyat eljárást.
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával vette őrizetbe H. Zoltán 40 éves tiszaeszlári lakost. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. augusztus 20-án este egy tiszaeszlári bekerített ingatlanról tulajdonított el egy pótkocsi ponyavatartó rudat. Az intézkedő rendőrök a gyanúsítottat elfogták és előállították, a hétméteres vasrudat lefoglalták és az eljárás során visszaadják a tulajdonosnak.