Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Mátészalkai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 41 éves, egy 39 éves, egy 30 éves és egy 28 éves tiszalöki lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2017. december 21-én betörtek egy ópályi lakóházba, ahonnan szeszesitalokat és különböző kozmetikumokat tulajdonítottak el. A feltételezett elkövetők a bűncselekmény helyszínéről való távozás közben tettenérésre és elfogásra kerültek. A rendőrök ugyanis rövid idővel később Jármiban igazoltatták gépkocsival közlekedő férfiakat, akiknek járművében a bűncselekményből származó tárgyakat megtalálták. A a rendőrkapitányságra előállított férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A mátészalkai nyomozók előterjesztést tettek a négy férfi előzetes letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság munkatársai 2017. december 21-én Gemzsén elfogtak egy 23 éves helyi férfit, aki a részére korábban kiszabott pénzbírságot nem fizette meg, ezért a Vásárosnaményi Járásbíróság elzárásra változtatta át. Az egyenruhások a férfit a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették.