Hírek Tolna megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Egy férfi közlekedett személygépkocsijával Dombóváron, a Dombó Pál utcában 2022. január 13-án 13 óra körül. A sofőr a Vörösmarty utca kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát és nekiütközött a neki balról, a Pannónia út irányából közlekedő személyautónak. Az autó vezetője, egy 64 éves nő – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyebben megsérült.

A Tolna megyei rendőrök egy embert elfogtak, három személyt előállítottak, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Az egyenruhások szabálysértés elkövetése miatt négy szabálysértési feljelentést tettek.
Biztonsági intézkedés három esetben történt.