Hírek Tolna megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén március 4-én öt anyagi káros baleset történt, ebből három esetben az okozó jármű vezetője adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.
Munkatársaink két főt fogtak el, akik közül az egyiket tetten érték, a másikat pedig körözték. Öt főt állítottak elő, akik közül négyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.
A szolgálatban levő állomány tagjai öt szabálysértési- és egy büntető feljelentést tettek.
Bátaszéken a Bonyhádi utcában parkoló busz jobb hátsó részének ment neki pénteken feltehetően az éjszakai órákban egy ismeretlen jármű. A sofőr adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta.