Hírek Tolna megyéből

2022. 03. 28., h - 09:30
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén március 27-én egy súlyos sérüléses és hat anyagi káros baleset történt.

Munkatársaink elfogtak egy körözött személyt és három főt előállítottak, közülük kettőt bűncselekmény elkövetése miatt. A szolgálatban levő állomány tagjai egy büntető- és 16 szabálysértési feljelentést tettek, valamint bevontak egy jogosítványt.  A szonda egy esetben mutatott pozitív értéket. A rendőrök hat biztonsági intézkedést hajtottak végre.

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt tegnap 10 óra 20 perc körüli időben a 6534-es számú mellékút 3-as kilométerszelvény közelében lévő útkereszteződésben. Egy 45 éves tamási nő az általa vezetett Forddal Bonyhád, Majos utcából balra kanyarodott a 6534-es útra. Eközben figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítását, és összeütközött a védett útvonalon Bonyhád felől Nagymányok irányába szabályosan közlekedő, egy 53 éves mázai nő által vezetett Opellel.

képkép

A baleset során az Opel sofőrje könnyű, míg a Ford vezetője és utasa, egy 16 éves tamási lány súlyos sérülést szenvedett, őket a mentő kórházba szállította.

Az ügyben a Bonyhádi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt büntetőeljárást kezdeményezett.     

 

Egy autós közlekedett vasárnap délután Szekszárd külterületén az 56-os számú főúton, amikor a 8-as kilométerszelvény közelében ismeretlen körülmények között letért az útról, és egy villanyoszlopnak csapódott. A Suzuki sofőrje ezt követően gyalog elhagyta a helyszínt. A rendőrök onnan nem messze igazoltatták az 54 éves férfit, akit további mintavételre is előállítottak, mert nála felmerült az ittasság gyanúja.

kép

A szekszárdi rendőrök büntetőeljárást indítanak vele szemben. 

 

 

 

 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.