Hírek Tolna megyéből

2022. 04. 16., szo - 08:52
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában 11 olyan sofőrrel intézkedtek Tolnában, aki a vezetés megkezdése előtt alkoholt ivott, közülük négynek azonnal elvették a jogosítványát.

Munkatársaink nagypénteken három főt fogtak el, akik közül egyet köröztek, további négyet állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetése miatt, hármat pedig mintavételre. A szolgálatban levő állomány tagjai két büntető-, és nyolc szabálysértési feljelentést tettek. A szonda 11 esetben mutatott pozitív értéket. Négy sofőr vezetői engedélyét el is vették az ellenőrzés során.  Kollégáink két biztonsági intézkedést hajtottak végre a nap folyamán.  

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén április 15-én öt anyagi káros baleset történt, melyből kettő vadelütés volt, kettő pedig parkolóba való beállás során történt.

Egy Ford Transit típusú tehergépkocsi vezetője közlekedett Dombóváron a Kölcsey utcában a Pannónia út irányába. Az útkereszteződésben az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva az útkereszteződésbe hajtott, és nekiütközött a neki jobbról, a Pannónia úton közlekedő Renault-nak. A balesetben senki nem sérült meg.

kép

 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.