Hírek Tolnából

2022. 11. 10., cs - 06:32
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megyében 2022. november 9-én két anyagi káros balesetről érkezett bejelentés, mindkettő a megyeszékhelyen történt.

Szerdán délelőtt fél tíz körül történt egy koccanás az egyik szekszárdi nagyáruház parkolójában. Egy 79 éves helyi férfi a parkolóból tolatva próbált elindulni, figyelmetlensége miatt autójával nekiütközött egy ott parkoló másik kocsinak. Nagyjából két órával később, egy 19 éves őcsényi férfi tett bejelentést balesetről. Elmondta, hogy a Damjanich utcán halad autójával a külső forgalmi sávban, amikor észlelte, hogy egy vele párhuzamosan közlekedő másik kocsi sofőrje szabálytalanul kíván sávot váltani. Próbálta az ütközést elkerülni, így jobbra kormányzott, a manőver során a padkának hajtott, így megsérült az autója.

A tegnapi napon egy esetben volt pozitív a szonda Tamásiban, a 69 éves helyi férfit további mintavételre állították elő a kollégák. Ezen kívül volt három elfogás és további hat előállítás. Egy esetben biztonsági intézkedést hajtottak végre az egyenruhások, valamint nyolc főt jelentettek fel szabálysértési miatt.

Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy legyenek előzékenyek, toleránsok, s tartsák be a közlekedési szabályokat!  

Haladási sebességüket az időjárási,-látási,-és útviszonyoknak megfelelően válasszák meg-

… hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.