Hírek Tolnából

2022. 11. 18., p - 08:39
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megye útjain 2022. november 17-én négy anyagi káros baleset történt.

Egy Suzuki vezetője közlekedett csütörtökön nem sokkal délután négy óra előtt az 5113-as úton Szekszárd felől Őcsény irányába, amikor a kereszteződés előtt nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladóktól. Járműve előtt már három autó is állt forgalmi okból, amikor a Suzuki vezetője az előtte levő autónak ütközött, ami az ütközés erejétől az előtte állónak, az pedig a legelöl várakozónak ütközött. A balesetben senki nem sérült meg, de különösen a két középen álló autóban nagyobb kár keletkezett.

A nap folyamán történt még másik három baleset. Egyik esetben az útra kiszaladó kutyát ütött el egy autós. A másik esetben tolatás közben ütközött két kocsi. A harmadik alkalommal pedig egy autós szabálytalanul került ki egy álló járművet, melyet a szemből érkező tükre bánt.  

Szerdán 13 óra 51 perckor érkezett bejelentés, hogy az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán a Fácánkerti pihenőben egy kamion alvázára felkapaszkodva találtak egy külföldi férfit, aki szír állampolgárnak vallotta magát, de személyazonosságát és Magyarországon tartózkodása jogszerűségét igazolni nem tudta. Őt előbb a Szekszárdi Rendőrkapitányságra szállították, majd visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

kép

Kollégáink a nap folyamán négy olyan férfit is ellenőriztek, akiket köröztek a hatóságok. A járőrök mindannyiukat előállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.