Hírek Tolnából

2022. 07. 28., cs - 06:38
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén július 27-én három anyagi káros baleset történt.

Egy autós közlekedett július 27-én délelőtt Decsen, amikor egy ott parkoló kisteherautó kikerülésébe kezdett. A manőver során az autós nem tartott kellő oldaltávolságot a tehergépjármű mellett és járműve jobb elejével nekiütközött az álló jármű bal hátsó sarkának.

kép

Egy autós közlekedett szerdán az esti órákban Dunaföldvár egyik utcájában, amikor egy forgalomlassító küszöbön való áthalódásakor lassított, azonban – elmondása szerint – lába lecsúszott a fékpedálról és nekiütközött az előtte haladó kocsi hátuljának.

kép

A harmadik baleset szerda reggel történt Szekszárdon egy parkolóban, amikor egy autós a toltatás szabályait sértette meg, s emiatt ütközött össze a két kocsi.

A rendőrök szerdán négy főt állítottak elő, akik közül ketten bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.  Kollégáink 11 szabálysértési feljelentést tettek és egy biztonsági intézkedést hajtottak végre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.