Hírek Vas megyéből
Rendőri intézkedések az elmúlt huszonnégy órában.
F. László 30 éves helyi lakost állították elő a rendőrök Szombathely belterületéről 2013. augusztus 3-án délután, mivel előzetes szóváltást követően bántalmazott egy szintén helyi férfit. Vele szemben, kihallgatását követően, garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Körmendi Rendőrkapitányság is T. Anna 27 éves szentgotthárdi lakossal szemben, mivel 2013. augusztus 3-án délelőtt Szentgotthárd területén előzetes szóváltást követően bántalmazott egy szintén helyi nőt.
Lopáson érték az alkalmazottak K. Zsolt 19 éves helyi lakost, aki az egyik szombathelyi áruházból édességet kísérelt meg eltulajdonítani 2013. augusztus 3-án este. A rendőri intézkedés megállapította, hogy a férfi már korábban is követett el hasonló cselekményt. Kihallgatását követően vele szemben, üzletszerűen elkövetett lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.