Hírek Vas megyéből
Az elmúlt huszonnégy órában történt.
Egy gasztonyi lakossal szemben intézkedtek a járőrök Balogunyomban 2014. november 9-én, mivel a 45 éves férfi személygépkocsijával a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre és közben megrongálta a vasúti átjárót biztosító félsorompót. G. Róbertet előállították és kihallgatták. Vele szemben a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Nem tudta igazolni a nála lévő sapkák eredetét egy helyi lakos, akit Szombathelyen ellenőriztek a járőrök 2014. november 9-én. A 48 éves férfi azt állította, hogy egy, a városban felállított fabódéban vásárolta a termékeket. Az üzlet tulajdonosa nem emlékezett a férfire, viszont három darab sapka hiányzott az árukészletéből. Sz. Lászlót a rendőrök előállították és vele szemben – őrizetbe vétele mellett – tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
A bejelentéstől számított három órán belül elfogták a rendőrök azt a két celldömölki férfit 2014. november 9-én, akik a megalapozott gyanú szerint a Ság-hegyen több tölgyfát kivágtak és eltulajdonítottak. A 21 éves, H. Csabát és a 36 éves, H. Attilát előállították és kihallgatták. Velük szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Celldömölki Rendőrkapitányság.