Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
Egy pótkocsis járműszerelvényt ellenőriztek a rendőrök Nagykölkeden 2015. szeptember 24-én. Az intézkedés során kiderült, hogy a fuvart nem rögzítették a központi elektronikus rendszerben és szállítólevél sem volt a jáki sofőrnél. Az adatgyűjtés során a rendőrök megállapították, hogy a több mint háromszázezer forint értékű fát egy nádasi férfi engedély nélkül adta el a jármű vezetőjének. A 34 éves és a 39 éves férfit előállították és az ügyben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Körmendi Rendőrkapitányság.
Vönöckön igazoltattak a járőrök egy személygépkocsival közlekedő kemenessömjéni lakost 2015. szeptember 24-én. Az intézkedés során a rendőrök a jármű utasterében egy kanna üzemanyagot találtak, amelyet a sofőr – mint később kiderült – engedély nélkül hozott el a munkahelyéről. A férfit előállították és vele szemben tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított a Celldömölki Rendőrkapitányság.
A Sárvári Járásbíróság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözte azt a 44 éves helyi lakost, akit Celldömölkön fogtak el a rendőrök 2015. szeptember 24-én. Az asszonyt a Celldömölki Rendőrkapitányságra előállították.