Hírek Vas megyéből

2013. 10. 06., v - 08:53
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tetten érés, garázdaság és egyedi azonosító jellel visszaélés miatt intézkedtek a vasi rendőrök.

Az egyik szombathelyi áruház munkatársa 2013. október 5-én lopáson tetten ért egy személyt. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 40 éves helyi férfi kozmetikai terméket kísérelt meg eltulajdonítani, ezért a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A járőrök 2013. október 5-én Csipkerek belterületéről előállítottak két helyi lakost a Vasvári Rendőrkapitányságra, mert az intézkedést megelőzően az egyik utcában előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazták egymást. A rendőrök a fiatalkorú fiút és a 39 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Egy tehergépkocsival közlekedő 56 éves molnaszecsődi férfit igazoltattak a járőrök 2013. október 5-én Vasvár belterületén. Az intézkedéskor megállapították, hogy a sofőr műszaki érvényesség nélkül, más teherautóra kiadott hatósági jelzéssel vezette járművét, ezért a Vasvári Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak