Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén kettő, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további három, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.
Egy 21 éves férfi 2018. január 3-án személygépkocsival közlekedett Mesteri belterületén, amikor haladása során elveszítette uralmát a járműve felett és egy betongyűrűnek ütközött. A sofőr az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. A Celldömölki Rendőrkapitányság a baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek, továbbá a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!
A járőrök 2018. január 3-án egy személygépkocsival közlekedő celldömölki lakost igazoltattak a 88-as számú főúton. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A 42 éves sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!