Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink – az elmúlt 24 órában – öt, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel vegyenek részt a közúti forgalomban!
Munkatársaink 2018. március 24-én elfogták és a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a 60 éves helyi férfit, aki az intézkedést megelőzően – előzetes szóváltást követően – megütött egy másik személyt a megyeszékhelyen. A sértett az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyosan megsérült. A nyomozók H. Istvánt gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
A rendőrök 2018. március 24-én egy személygépkocsival közlekedő sárbogárdi férfit igazoltattak Celldömölk belterületén. Munkatársaink az intézkedés során megállapították, hogy a 38 éves sofőr egy másik autóra kiállított hatósági jelzéssel ellátva vezette a járművet, ezért előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A Celldömölki Rendőrkapitányság az ügyben egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
A járőrök 2018. március 24-én egy személyautóval közlekedő helyi lakost igazoltattak Szombathelyen. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. A 25 éves sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!