Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy halálos kimenetelű, két személyi sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt főt fogott el, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Nyolc személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.