Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány hat személyt vett őrizetbe, tizenegy főt fogott el, közülük nyolc főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Tíz személyt állítottak elő, közülük hét személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést kettő esetben foganatosítottak.
A járőrök 2017. február 9-én ellenőrzés alá vontak Dabrony és Nemesszalók között egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az intézkedés során a dabronyi férfival szemben alkalmazott alkoholteszteres vizsgálat pozitív értéket mutatott, ezért további mintavétel céljából a sofőrt az egyenruhások előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra. A dabronyi lakostól a rendőrök elvették a vezetői engedélyét, ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.