Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány két személyt vett őrizetbe, hat főt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Tizenhét személyt állítottak elő, köztük nyolc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.
A járőrök 2017. március 11-én délután ellenőriztek Küngös belterületén egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszteres vizsgálat pozitív értéket mutatott. A férfit az egyenruhások további mintavétel céljából előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.