Hírek Veszprém megyéből
Körözött személyeket fogtak el a sümegi és az ajkai rendőrök, Pápán lopás elkövetőit derítették fel, Tapolcán pedig garázdákkal szemben intézkedtek.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 1 súlyos sérüléssel és 3 könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, továbbá 9 olyan balesethez vonultak ki, melyek sérülés nélkül végződtek.
Kollégáink 5 főt fogtak el, továbbá 7 főt állítottak elő bűncselekmény gyanúja és szabálysértés elkövetése miatt, valamint mintavétel céljából.
Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai 2013. augusztus 5-én 12 óra előtt nem sokkal fogták el B. Dániel 19 éves nemesszalóki lakost, aki ellen a kapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Körözés volt érvényben az ellen a 36 éves ukki nő ellen is, akit a Tapolcai Rendőrkapitányság Sümegi Rendőrőrs kollégái fogtak el a reggeli órákban közokirat hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A Pápai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja és járőre, Fekete Ernő r. főtörzsőrmester, illetve Rózsa Bálint r. őrmester derítették fel annak a lopásnak az elkövetőit, melyet 2013. július 1. és 2013. augusztus 3. között követtek el Nagyacsádon. A rendelkezésre álló adatok szerint két helyi férfi, az 52 éves Ny. József és az 51 éves B. József a kerítésen átmászva ment be és tulajdonított el több alkalommal különböző mezőgazdasági vasalkatrészeket – ekevasat, boronát, mérlegsúlyt, lópatkókat – az egyik lakatlan családi ház udvarából. Ny. Józsefet és B. Józsefet 2013. augusztus 5-én gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt –szabadlábon hagyásuk mellett – folytat eljárást a Pápai Rendőrkapitányság.
A tapolcai rendőrök intézkedtek 2013. augusztus 5-én éjjel 2 óra 30 perckor azzal a három személlyel szemben, akik a Berzsenyi utcában haladva öt személygépkocsit – minden előzmény nélkül – megrongáltak. F. Attila 18 éves ajkai lakost, T. Mátyás 19 éves budapesti lakost, valamint K. Beáta 20 éves tapolcai lakost a rendőrkapitányságra előállították, ahol a két fiatal férfit garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. T. Attila elszámoltatásakor elismerte, hogy ő volt az egyetlen a társaságból, aki az autók visszapillantó tükrét – felindultságából – összetörte. Az eljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsítottak szabadlábon hagyása mellett folytatja.