Hírek Veszprém megyéből

2018. 09. 21., p - 07:39
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában  két sérüléssel járó és két anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy személyt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Öt főt állítottak elő, közülük egy embert ittas járművezetés miatt.

A járőrök 2018. szeptember 20-án 15 óra körül Berhida belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 68 éves helyi lakost. Az intézkedés során a rendőrök a sofőrrel szemben alkoholszondás vizsgálatot is végeztek, mely pozitív értéket mutatott. A járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították a Várpalotai Rendőrkapitányságra és ellene büntetőeljárást kezdeményeztek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Magyar-Szlovák határmegbízotti értekezlet Nógrád vármegyében

Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogadta JUDr. Jozef Levčik ezredest, a Szlovák Köztársaság Besztercebánya Kerületi Határmegbízottját, valamint Ing. Peter Csejtey ezredest a Nyitra Kerületi határmegbízott-helyettesét.

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.