Hírek Veszprém megyéből

2019. 04. 30., k - 08:56
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában három sérüléssel járó és három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy személyt vett őrizetbe, négy főt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Három főt állítottak elő, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

Egy 38 éves pápai lakos 2019. április 29-én 9 óra körül Külsővat külterületén közlekedett személygépkocsijával. Haladása során egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, majd az árokba sodródott és a gépkocsi a tengelye körül többször megpördülve állt meg. A sofőr ennek következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Pápai Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak