Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Négy főt állítottak elő, mindegyikőjüket ittas járművezetés miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.
A járőrök 2019. november 14-én 13 óra körül Balatonfőkajár belterületén igazoltattak egy 51 éves helyi lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, és ellene büntetőeljárást kezdeményeztek.
A fenti eseten túl további három személlyel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés miatt, két sofőrrel szemben szintén büntetőfeljelentést tettek, egy járművezetővel szemben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki a mért értéknek megfelelően.