Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy sérüléssel járó és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe, három személyt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Tizenegy embert állítottak elő, köztük hármat ittas járművezetés miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.
A járőrök 2020. március 3-án 21 óra körül Szentgál belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 21 éves magyarpolányi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel az Ajkai Rendőrkapitányság 2020. március 31-ig eltiltotta a járművezetéstől. A járőrök ezt követően a férfit előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették, és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.