Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 2 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kollégáink 2 főt fogtak el, akiket ezt követően őrizetbe vettek.
Tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt körözte a Balatonalmádi Rendőrkapitányság N. Lajosné 51 éves enyingi lakost, akit a Balatonkenesei Rendőrőrs járőrei 2013. október 11-én 14 óra 45 perckor Balatonfőkajáron fogtak el. A nő kihallgatása után szabadon távozhatott.
A Devecseri Rendőrőrs munkatársai 2013. október 12-én, nem sokkal 14 óra után a város belterületén igazoltatták H. László 27 éves devecseri lakost. Az ellenőrzés során az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a férfit vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt körözi az osztrák rendőrség. A férfit a rendőrőrsre előállították, majd őrizetbe vették.
A veszprémi egyenruhások 2013. október 13-án az esti órákban ismerőse veszprémi lakásán fogták el azt a 43 éves helyi férfit, aki ellen az Ajkai Járásbíróság tartás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Elfogását követően I. Tamást őrizetbe vették.
Egyházaskesző egyik italboltjából állították elő 2013. október 11-én 22 óra 45 perckor O. László 27 éves vanyolai lakost, aki az este folyamán a vendéglátóhely illemhelyének mosdókagylóját lerúgta, amely darabokra tört. A férfi ezt megelőzően több vendégbe belekötött, verekedést provokált. O. László ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pápai Rendőrkapitányság.
Kihúzta a kerítésoszlopokat, majd megközelítőleg 40 méter hosszú dróthálót vágott le és a tulajdonított el két berhidai férfi 2013. október 11-én a település sportpályájának kerítéséről. Az önkormányzat tulajdonát képező drótkerítést előző este 21 óra körül bontották meg, majd másnap reggel 7 óra és 8 óra között visszamentek a helyszínre, ahonnan magukkal vitték és leadták az 58 kilogramm súlyt nyomó, feltekert kerítéselemeket egy közeli fémfelvásárló telephelyen. A 39 éves S. Ferencet és unokatestvérét, a 23 éves S. Lajost a rendőrök röviddel azután állították elő a Várpalotai Rendőrkapitányságra, hogy túladtak zsákmányukon. A két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Várpalotai Rendőrkapitányság.
A sümegi egyenruhások orvhalászaton értek tetten 2013. október 12-én 16 óra körül négy férfit Veszprémgalsa belterületén, akik a saját maguk által – fadarabra rögzített függönyből – készített halászhálóval kíséreltek meg halat fogni a Kígyós patakból. O. József 32 éves és K. Attila 25 éves tapolcai lakosokat, valamint B. Zsolt 37 éves egerbaktai lakost, továbbá a 23 éves litkei M. János Balázst a rendőrök elfogták, majd a Sümegi Rendőrőrsre előállították, ahol a bűnügyes kollégák őket gyanúsítottként hallgatták ki. A négy férfi ellen orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Sümegi Rendőrőrs.