Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt huszonnégy órában a rendőrök kettő súlyos és három könnyű személyi sérüléssel járó, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány négy főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Nyolc személyt állítottak elő, köztük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.