Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Az elmúlt 24 órában a rendőrök egy súlyos sérüléssel és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány összesen tizenegy főt fogott el, ebből három főt az ellene érvényben lévő körözés alapján, nyolc főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Hat személyt állítottak elő, köztük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további kettő személyt ittas vezetés gyanúja miatt.