Hírek Zala megyéből

2019. 04. 01., h - 06:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Petrivente irányából a 7-es számú főút felé közlekedett egy férfi 2019. március 31-én 13 óra 15 perc körül Alfa Romeo típusú személyautóval, amikor a főút kereszteződésénél figyelmen kívül hagyta az- „Állj, elsőbbségadás kötelező!”-  jelzőtábla utasításait, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött egy Daewo Lanos típusú személyautóval. Az utóbbi gépjármű sofőrje a balesetben súlyos sérülést szenvedett.

1

1

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, mindegyiküket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök egy főt állítottak elő. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.  

Az alkoholszonda egy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályakezdők köszöntése

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában kilenc frissen kinevezett tiszthelyettes kezdte meg szolgálatát.

 

Kerékpárokra fájt a foga

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 30 éves helyi férfival szemben, aki a gyanú szerint több biciklit is meglovasított az elmúlt időszakban, továbbá boltokat is kirámolt.

 

Rossz társasággal italozott

A sértett amint elaludt, a három fős elkövetői kör a táskáját ellopta, amiben műszaki cikkek voltak. A tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőket, közülük két főt őrizetbe vettek.

 

Rangos szakmai elismerés: Szagolunk és Védünk

Hagyományteremtő céllal alapított díjat dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a rendőrszakmai munkát segítő négylábú társak közül az arra legérdemesebb minden évben elismerésben részesüljön.

 

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.

 

A forgalomban részt vevők biztonsága az első

Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.