Hírek Zala megyéből

2020. 03. 09., h - 06:33
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök kilenc személyt állítottak elő, köztük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés két esetben történt. 

A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2020. március 8-án Zala megyében.


Hírfolyam

 

Keressük Dudás Alexandrát

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves, nemesbikki lány eltűnése ügyében.

 

Három ügy, három elfogás

A Fejér vármegyei rendőrök a hétvégén sem voltak tétlenek. Amellett, hogy a fesztiválokon fokozott a jelenlétünk, az elmúlt napokban több sikeres intézkedést is végrehajtottunk.

 

Besurranó kezén kattant a bilincs Debrecenben

A 29 éves férfi egy családi házból lopott szerszámgépeket és elektronikai eszközöket, majd egy erdőben elrejtette azokat. A nyomozók két nap alatt azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.