Hírek Zala megyéből

2021. 01. 22., p - 06:19
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy súlyos sérüléssel, további négy anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt hat szabálysértési feljelentést tettek.

Egy 61 éves nagykanizsai nő közlekedett személyautóval 2021. január 21-én 7 óra 50 perckor a 6101-es úton Pogányszentpéter irányába a külső forgalmi sávban. Haladása során balra történő sávváltás közben nekiütközött a mellette haladó autóbusz hátuljának. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, közülük két főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök hét személyt állítottak elő, közülük hatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2021. január 21-én Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak