Hírek Zala megyéből

2017. 12. 19., k - 08:30
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, egy könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy férfi Becsehelyen közlekedett a Kossuth úton 2017. december 19-én 6 óra 50 perckor, a Szabadság út irányából az Újmajor felé motorkerékpárral, amikor megcsúszott és elesett. A balesetben a férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatot ellátó állomány egy személyt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három személyt állítottak elő, köztük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.