Hírek Zala megyéből

2018. 01. 13., szo - 08:48
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Petrikeresztúr irányából Nova felé közlekedett egy férfi 2018. január 12-én 12 óra körül Seat típusú személyautóval, amikor az egyik kanyarban eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy szabályosan közlekedő Renault típusú személyautónak, amiben többen utaztak. Az utóbbi gépjárműben az utasok könnyű sérüléseket szenvedtek.

a

A szolgálatot ellátó állomány négy főt fogott el, közülük hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök 12 személyt állítottak elő, kilencet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.

Az alkoholszonda két esetben mutatott pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak