Hírösszefoglaló Békés megyében történt eseményekről

2013. 10. 25., p - 08:24
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset és két garázdaság miatt történt rendőri intézkedés.

Békés megyében 2013. október 24-én 3 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyulán, az Eötvös utca és az Ajtóssy utca kereszteződésében 5 óra 45 perc körüli időben egy tehergépkocsi vezetője elütött két kerékpárost. Ezzel a balesettel egy időben Békés külterületén egy mezőgazdasági vontató érintőlegesen ütközött a neki szemből érkező, mellette elhaladó személygépkocsival. Végül 13 óra 45 perc körül Tótkomlóson, a Széchenyi utcában egy segédmotorral közlekedő férfi nekiment egy parkoló tehergépkocsinak. A baleseteknek 4 sérültje van, a történtek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

 

A Békési Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három békési fiatal ellen. A 20 éves M. Richárd Márk és két fiatalkorú társa 2013. október 22-én 21 óra körül Békésen kővel megdobáltak egy házat, majd az ott élő 53 éves férfit bottal meg is ütötték. Másnap, 2013. október 23-án késő este újra visszamentek a házhoz. Kidöntötték a kerítést, az épület több ablakát téglával betörték, majd a házban lakókat bántalmazták. A kapitányság Bűnügyi Osztálya mindhárom férfi ellen büntetőeljárás indított, a 20 éves békési M. Richárd Márkot és egyik fiatalkorú társát pedig 2013. október 24-én bűnügyi őrizetbe vette.

 

Élettársával kiabált az a férfi, akivel szemben 2013. október 24-én 23 óra 50 perc körül intézkedtek a Szarvasi Rendőrkapitányság járőrei. A kapitányság ügyeletére Szarvasról, a Szentesi lakóparkból érkezett segélyhívás. A kiérkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy élettársával megromlott a viszonya, a férfi azonban nem hagyja el a lakást és kiabál vele. Az egyenruhások felszólítására ezt megtette, de fél órával később újra visszament a nőhöz. Rugdosta az ajtót, kiabált, amit a rendőrök felszólítására sem hagyott abba, ezért előállították és garázdaság szabálysértés miatt járnak el vele szemben.

 

 


Kapcsolódó oldalak