Interneten vásárlóktól csalt ki pénzt

2017. 12. 11., h - 15:08
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség egy nagykanizsai nő ellen, mert olyan telefonokat árult az interneten, amelyekkel nem rendelkezett, így a vevőknek nem is tudta elküldeni azokat. Budapestről és nyolc megyéből utaltak át neki pénzt.

Interneten vásárlóktól csalt ki pénzt egy nagykanizsai nő. Mobiltelefonokat kínált, majd amikor az érdeklődőkkel megegyezett, előre utalással kérte a vételárat. Egy békéscsabai férfi is szeretett volna vásárolni tőle, 2016-ban több tízezer forintot utalt el neki, de a megrendelt telefont nem kapta meg, ezért feljelentést tett a rendőrségen. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei azonosították a hirdetőt és részletesen megvizsgálták, kikkel lépett kapcsolatba, kiktől kapott pénzt. Budapesten, valamint Békéssel együtt nyolc megyében tíz olyan internetezőt találtak, akik a hirdetési oldalakon álnéven, Beátaként és Dóraként szereplő V. Ildikótól szerettek volna vásárolni. Többségük mobiltelefont rendelt, de volt, aki könyvet és ezüst nyakláncot fizetett ki. A 43 éves nagykanizsai nő kihallgatásán elmondta, hogy nem voltak olyan mobiltelefonjai, amelyeket meghirdetett. Könyvet és nyakláncot adott el, de úgy, hogy a vételárat többekkel átutaltatta, majd ezután csak egy vevőnek küldte el a dolgot.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság V. Ildikót csalás vétség elkövetésével gyanúsítja és vádemelést javasol ellene. A rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 2017. december 8-án lezárt nyomozás iratait továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

Kapcsolódó közlemény:

Egy hónap – egy téma: Biztonságos vásárlás (ORFK Kommunikációs Szolgálat)


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.