Istvándiban sincs karácsony Kisjézus nélkül
A darányi körzeti megbízotti szolgálatot ellátó rendőrök találták meg és vitték vissza az Istvándi Betlehemből ellopott Kisjézust a bölcsőjébe.

Istvándiból érkezett bejelentés 2014. december 9-én a Barcsi Rendőrkapitányságra, mely szerint a község főterén lévő Betlehem bölcsőjéből a Kisjézust szimbolizáló játékbabát ismeretlen tettes eltulajdonította. A darányi körzeti megbízottak azonnal megkezdték a tanúkutatást, adatgyűjtést. Néhány napon belül, 2014. december 15-én kiderült, hogy a babát két fiatalkorú lány lopta el, majd azt néhány szál cigarettára való dohányért cserébe egy szintén korukbeli lánynak adták. Az egyenruhások a kislány szobájában megtalálták az „ellopott Kisjézust”, majd azt a Betlehem bölcsőjébe visszajuttatták.
A két 14 éves lány ellen a Barcsi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya – szabadlábon hagyásuk mellett – tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított.