Ittak és vezettek, eljárás indult ellenük

2021. 09. 06., h - 17:39
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Aki ittasan vezet, magát és közlekedő partnereit is veszélyezteti. A rendőrök Békés megyében rendszeres ellenőrzésekkel igyekeznek kiszűrni a forgalomból azokat, akik szeszes italt fogyasztanak és úgy ülnek volán mögé, vagy súlyosan ittas állapotban kerékpároznak.

Békés megyében az elmúlt héten személygépkocsi-vezetők mellett három teherautósofőrt is előállítottak a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt. Egyikük, egy bolgár férfi Németországba tartott, 2021. augusztus 30-án tartóztatták fel a gyulai közúti határátkelőhelyen. Miután az alkoholszonda ittasságot jelzett nála elmondta, hogy előző este sört és vodkát ivott. Azt hitte, reggelre kiürült a szervezetéből az alkohol. Nem így történt, ezért nem folytathatta útját. A rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőeljárást indítottak ellene. Ugyanezen a napon, Medgyesegyházán egy kisteherautó nekiment egy parkoló teherautónak. A baleset okozója a gyanú szerint ittas volt. Hasonló eset történt másnap is, Gyomaendrődön egy tolató kisteherautó ütközött neki egy parkoló személygépkocsinak. Ahogyan Medgyesegyházán, ebben az esetben sem történt személyi sérülés, a kisteherautó vezetőjénél azonban ittasságot jelzett az alkoholszonda. A gyanú szerint ittasan vezetett az a férfi is, aki Sarkadon, az Anti úton 2021. szeptember 1-jén személykocsijával lesodródott az útról és villanyoszlopnak ütközött. Nagykamarás külterületén pedig egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi ütközött szegélykőnek és esett el, a légalkoholszondás mérések eredménye alapján ő is ittas volt. Békéscsabán és Orosházán szintén szeptember első napjaiban a rendőrök állítottak le egy-egy olyan autóst, akik a gyanú szerint alkoholt fogyasztottak és úgy vezettek. Egy kerékpárost pedig azért állítottak elő, mert életveszélyesen közlekedett. Kevermesen, a Battonyai úton tekert úgy, hogy nem egyenesen az út jobb szélén ment, hanem szinte teljes szélességében elfoglalta az utat. Kiderült, hogy azért, mert mielőtt elindult, saját elmondása szerint megivott körülbelül két liter bort.

Az ittas járművezetők nemcsak magukat veszélyeztetik, hanem közlekedő partnereiknek is kárt, sérülést okozhatnak. A rendőrség ezért mindenkit arra kér, hogy ha vezet, ne fogyasszon alkoholt! Kerékpárral is csak akkor induljanak el, ha képesek biztonságosan közlekedni. Békés megyében a határátkelőhelyeken és a közutakon is nagy hangsúlyt fektet a rendőrség arra, hogy a szabálytalankodókat kiszűrjék a forgalomból. A rendőrök a balesetek megelőzése, a közlekedésbiztonság javítása érdekében az ittas járművezetőkkel szemben is következetesen és határozottan intézkednek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.