Ittas járművezetés gyanújával állították elő
A Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a sofőrrel szemben.

A rendőrök 2020. szeptember 3-án egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost igazoltattak Szombathelyen. A helyszíni intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke is bizonyított, ezért őt a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. A rendőrök megállapították továbbá, hogy a 42 éves férfi forgalomból kivont gépjárművel közlekedett. A sofőrrel szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan vezeti járművét, az veszélyezteti saját és mások életét, testi épségét. Ne feledjék, mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon!