Ittas járművezetőkkel szemben intézkedtek a rendőrök Vas megyében

2020. 07. 12., v - 08:18
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi rövid időn belül kétszer is ittasan ült motorjára Szombathelyen.

A rendőrök 2020. július 11-én, a késő esti órákban egy segédmotor-kerékpárral közlekedő helyi lakost igazoltattak Szombathelyen, a Károlyi Gáspár téren. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes italt fogyasztott elindulása előtt, ezért őt mintavétel céljából előállították. A helyszíni intézkedés során megállapították továbbá, hogy a férfi vezetői engedélye már korábban lejárt és a motor nem rendelkezett érvényes kötelező felelősség-biztosítással sem. Egy óra elteltével, ugyanazzal a motorral közlekedő férfit a rendőrök újra megállították, amelynek során a sofőrrel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért további mintavétel céljából ismét előállították. Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, valamint engedély nélküli vezetés szabálysértés és más közlekedési szabálysértés elkövetése miatt eljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Ugyancsak ittasan ült volán mögé az a sárvári lakos is, akit 2020. július 11-én, az éjszakai órákban, Csénye belterületén igazoltattak a járőrök. A járművezetővel szemben az intézkedés során alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították a Sárvári Rendőrkapitányságra. A férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan vezeti járművét, az veszélyezteti saját és mások életét, testi épségét. Ne feledjék, mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon!

… hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak