Ittas vezető és körözött rendőrkézen

2023. 02. 21., k - 07:47
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hat balesetről érkezett bejelentés a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra az elmúlt 24 órában.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. február 20-án 5 óra és 2023. február 21-én 5 óra közötti időben kettő, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Négy, anyagi kárral végződött balesetnél is intézkedtek a rendőrök.

Egy helyi férfi személyautóval közlekedett 2023. február 20-án, a reggeli órákban, Szentgotthárdon, a Zsidahegyen, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és autójával a patakba hajtott. A balesetben a sofőr könnyebben megsérült.

Közlekedési baleset történt 2023. február 20-án, a délelőtti órákban is a 7458-as számú úton. Egy apátistvánfalvai lakos gépkocsival közlekedett Szentgotthárd felől Apátistvánfalva irányába, amikor haladása során az út 10-es kilométerszelvényében egy, balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát járműve felett, letért az úttestről és egy fatuskón fennakadva állt meg autójával. A baleset során a jármű vezetője könnyebben megsérült.

Mindkét eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Körmendi Rendőrkapitányság.

A szombathelyi egyenruhások egy celldömölki férfival szemben intézkedtek 2023. február 20-án, a délutáni órákban. Az igazoltatás során megállapították, hogy a 24 éves férfit a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Csoportja körözi, mivel a részére kiszabott pénzbírságot nem fizette be, így azt a Körmendi Járásbíróság fogházbüntetésre változtatta át. A körözött személyt a rendőrök a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársainak átadták.

Az elmúlt 24 órában az egyenruhások egy, olyan sofőrt is igazoltattak, aki szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé. Egy helyi férfit Sorkifalud belterületén igazoltattak a rendőrök. A jármű vezetőjével szemben pozitív értéket mutatott az alkoholteszter, ezért vele szemben további mintavételre is sor került. Ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult a Szombathelyi Rendőrkapitányságon.

A Vas vármegyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.