Ittasan okozott balesetet

2022. 02. 26., szo - 08:24
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát.

Az eljárás adatai szerint egy 51 éves helyi férfi 2021. november 11-én kora este közlekedett személygépkocsival Teskándon, a Petőfi úton Zalaegerszeg irányába. Amikor a Sport út kereszteződéséhez ért, figyelmetlensége miatt a gépkocsija elejével nekiütközött az előtte forgalmi ok miatt álló személygépkocsi hátuljának, és nekilökte az előtte szintén forgalmi ok miatt álló másik gépjárműnek is. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A balesetet okozó gépkocsivezetővel szemben a helyszínen felmerült a gyanú, hogy ittasan vett részt a közúti forgalomban, ezért vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett, ezért az egyenruhások további mintavétel céljából előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.
  • A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.
  • Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.