Ittasan okozott balesetet, majd továbbhajtott autójával
A keszthelyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Személyautóval közlekedett egy zalaegerszegi férfi a 7327-es számú úton Zalaszántó irányából Cserszegtomaj felé 2020. december 27-én 17 óra körül. Egy egyenes útszakaszon áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol visszapillantó tükrével nekiütközött a szemből közlekedő személygépkocsi bal külső visszapillantó tükrének. A baleset után a férfi a helyszínről megállás és adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott, később állampolgári segítséggel egy közeli benzinkúton fogták el a hévízi rendőrök. A sofőrrel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért további mintavétel céljából előállították, vezetői engedélyét elvették. A beszerzett igazságügyi vegyészszakértői vélemény alapján a férfi szervezetében bűncselekményi értékhatárt meghaladó etilalkohol koncentráció volt. A rendőrök a balesetet okozó jármű vezetőjét járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Keszthelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.