Ittasan ült a volán mögé
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 49 éves uzsai járművezetővel szemben folytatott.

A nyomozás adatai alapján a tapolcai járőrök 2019. május 8-án 11 óra körül igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 49 éves uzsai férfit. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult. A rendőrök a férfit további mintavétel céljából előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására, mely szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A szeszes ital és a bódító szer már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat válthat ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat ezáltal kimagasló. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nem csak önmagát veszélyezteti, hanem a közlekedés más résztvevőit is.
... hogy mindenki hazaérjen!