Ittasan ült volán mögé
Bíróság elé állítást javasol a rendőrség.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja S. József 25 éves kiskunhalasi lakos ellen.
Az egyenruhások 2013. december 14-én 21 óra 15 perckor Kiskunhalason ellenőrizték a személygépkocsival közlekedő S. Józsefet. A férfinál felmerült az ittasság gyanúja, ezért alkoholszondát alkalmaztak az egyenruhások, ami pozitív értéket mutatott.
A gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A rendőrség a nyomozást 2014. január 9-én befejezte, a keletkezett nyomozati iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek küldi meg.