Ittasan vezetett a 17 éves fiatal, a rendőrök elfogták

2020. 03. 08., v - 08:43
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hét főt fogott el, öt személyt állított elő, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

A rendőrök Tapolcán, a Gyulakeszi úton ellenőriztek egy személyautót és annak vezetőjét 2020. március 7-én 9 óra 3 perckor. Az intézkedés során a 17 éves sofőrrel szemben felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért őt a járőrök további mintavétel céljából előállították helyi rendőrkapitányságra. A fiatal ellen – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség miatt büntetőeljárás indult.

A fenti eseten túl további négy sofőrrel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt a Veszprém megyei járőrök.


Kapcsolódó oldalak