Ittasan vezetett, árokba hajtott

2020. 12. 06., v - 07:07
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint az 52 éves ittas sofőr a járművel megcsúszott az úton, majd a szemközti árokba haladt. Csak a járműve sérült meg. A bicskei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2020. október 25-én délután érkezett bejelentést a 8123-as számú úton történt balesetről. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy autós Gánt irányába haladt, egy jobbra ívelő útkanyarban a nedves felületű úton megcsúszott, majd elvesztette uralmát a jármű felett, és a menetiránya szerinti bal oldali útárokba hajtott. Az egyenruhások a baleset helyszínén az 52 éves székesfehérvári járművezetővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely ittasságot jelzett, ezért őt további mintavételre előállították, a vezetői engedélyét pedig elvették. A szakértői vizsgálat eredménye igazolta az ittas járművezetést, ezért a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt. A férfi elmondta, hogy a balesetet megelőző 12 órában nagyobb mennyiségű bort és rumot is ivott, azonban mikor autóba szállt, úgy érezte, hogy nincs az alkohol hatása alatt, ezért bátran elindult.

Az ittas járművezetés vétség miatt indult nyomozás vizsgálatát a napokban a bicskei rendőrök befejezték, és az iratokat az ügyészségnek átadták.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a közúti közlekedési szabályokat maradéktalanul tartsák be! A szeszes ital fogyasztása már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat kimagasló. Aki ittasan vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát, mások életét is veszélyezteti!

... hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Együttműködve vízen és szárazföldön

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.

 

Még mielőtt tragédia történhetett volna

A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.

 

A becsület szolgálatában

Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben részesített három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt.

 

Rács mögött a betörő

A szekszárdi rendőrök őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki májusban többször is lopott Bátán.

 

Ittasan vezetni veszélyes!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.