Ittasan vezettek, a rendőrök elfogták őket
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában két anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt főt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Nyolc embert állítottak elő, köztük ötöt ittas járművezetés miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.
A járőrök 2018. november 8-án 13 óra körül Devecser belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 45 éves ajkai lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult. A járőrök egy órával később, 2018. november 8-án 14 óra körül szintén Devecserben állítottak meg egy 45 éves szentgáli gépjárművezetőt, akiről a rendőrök megállapították, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, az alkoholszonda nála is pozitív értéket mutatott.
A járőrök mindkét sofőrt további mintavétel céljából előállították a Devecseri Rendőrőrsre és velük szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.