Ittasan vezettek, lezárták az ügyet a rendőrök

2020. 06. 27., szo - 08:30
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai újabb két ittasan gépjárművet vezető férfival szemben fejezték be az eljárás vizsgálati szakaszát.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság járőrei 2020. május 30-án 10 órakor Dejtáron ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. Az intézkedés során alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért további mintavétel céljából az 58 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították. 

Salgótarjánban, a Hősök út és a Blaha Lujza út kereszteződésénél  2020. június 12-én 16 órakor intézkedtek a rendőrök egy ittas járművezetővel szemben. A járőrök ellenőrizték a sofőrt és a járművet, amelynek során megállapítást nyert, hogy az 59 éves férfi a gépjárművezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Az egyenruhások a helyi lakost – további mintavétel céljából – előállították a rendőrkapitányságra, ahol vezetői engedélyének bevonása mellett eljárást indítottak ellene.

A rendőrség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás vizsgálati szakaszát a két férfi ellen lezárta, és az ügy iratait az illetékes ügyészségnek megküldte.  

Felhívjuk a figyelmet, hogy már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít. Az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki - észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása -, amelyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetőek össze.

Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére. 

Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe se, melyet ittas személy vezet!

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak