Ivott, vezetett, elfogták

2024. 08. 09., p - 12:25
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sem jogosítványa nem volt a férfinak, sem kötelező biztosítás a kocsira.

A járőrök augusztus 7-én éjszaka Veszprémben intézkedtek egy sofőrrel szemben, aki jogosítvány nélkül vezetett, de korábban sem volt neki, és az autóra sem kötött kötelező biztosítást. Ráadásul az alkoholszondás ellenőrzés pozitív eredményt hozott, így a 30 éves helyi lakost a rendőrök előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult eljárás ellene, az engedély nélküli vezetés és a biztosítás hiánya miatt pedig szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök.


Hírfolyam

 

Figyelemelterelés

A kőbányai rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy mobiltelefont loptak el egy X. kerületi üzletből.

 

Kokaindílerek rács mögött

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

Kollégáink szakértő szemmel vizsgálják át az okmányokat, tartózkodási engedélyeket határátlépéskor. Ennek eredményeként a Bács-Kiskun vármegyei határszakaszon múlt héten négy külföldit utasítottak ki az ország területéről.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. július 30-án 0 órától 2025. augusztus 3-án 24 óráig.

 

Lopás miatt keressük

A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a képen látható személyek megtalálásában.