JÁRásŐr Szentgálon
Immár kamerák is felügyelik a község biztonságát.

A Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai, alosztályvezetőjük és a megelőzési előadó 2016. június 7-én 9 órától teljesített gyalogos szolgálatot a JÁRásŐr program keretein belül Szentgálon. Először a község polgármesterével, Istvánfalvi Sándorral beszélték át az aktuális problémákat, majd a településen élő idősekkel, kisgyermekes anyukákkal beszélgettek, meghallgatták véleményüket és közlekedésbiztonsági kiadványokat adtak át részükre.
A Belügyminisztérium 2014-ben vissza nem térítendő támogatás igényléséhez biztosított lehetőséget a települési önkormányzatok számára, melyből a jelentkezők térfigyelő kamerarendszerek kiépítését, illetőleg bővítését finanszírozhatták. A sikeres pályázók között Szentgál település is ott volt, melynek eredményeként a község 2015. év végéig hat kamerából álló térfigyelő kamerarendszert építhetett ki a területén. Ennek működtetésére dr. Ipsits Csaba rendőr ezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője és Istvánfalvi Sándor polgármester együttműködési megállapodást kötött. A megállapodás aláírására a JÁRásŐr szolgálat keretén belül került sor.