Jármű önkényes elvétele
A dunaújvárosi rendőrök értek tetten egy 22 éves férfit.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást K. Róbert ellen.
A 22 éves férfi 2018. október 19-én 0 óra körül egy dunaújvárosi parkolóban kinyitott egy gépkocsit, hogy azt jogtalanul használja. A dunaföldvári lakost még az elindulását megelőzően intézkedés alá vonták a járőrök, akik azonnal észlelték, hogy az elkövető a gyújtáskapcsoló védőburkolatát, valamint a motorháztetőt is megrongálta. A rendőrök a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
A nyomozók megállapították, hogy K. Róbert másik két gépkocsit is megpróbált használatba venni a tulajdonosok engedélye nélkül.