Jelzett az alkoholteszter
Büntetőeljárás indult egy 49 éves gelsei férfi ügyében.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei 2021. április 26-án 9 óra 30 perckor Gelsén, a Thury György utcában ellenőriztek egy személyautóval közlekedő helyi férfit. Az igazoltatás során felmerült a gyanú, hogy a jármű vezetője a vezetés megkezdés előtt alkoholt fogyasztott, melyet a helyszínen alkalmazott alkoholteszter is igazolt, mert pozitív értéket jelzett.
A férfit elfogták, majd további mintavétel céljából a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra előállították. A mérési eredmények alapján büntetőeljárás indult, és a sofőrt - vezetői engedélyének elvétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:
- Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező a közlekedésben.
- Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!
- Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet!
- A szeszesital-fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek.
- Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.
… hogy mindenki hazaérjen!